Címkék: zárszámadás

A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat és az önkormányzati társulás 2019. évi zárszámadásának hatályba lépésére vonatkozó előírások változása a veszélyhelyzet megszűnésére tekintettel

2020. július 15./ Körlevelek, szakmai tájékoztatók

Dr. Pénzes Emese kormánytisztviselő Jogi és Hatósági Főosztály · Törvényességi Felügyeleti Osztály A Hivatali Tájékoztató 2020. évi III. számában megjelent 2020. július 10-én. Az Átmeneti tv. 6. §-a akként rendelkezik, hogy „Ha a helyi önkormányzat, az önkormányzatok társulása, illetve a nemzetiségi önkormányzat (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: önkormányzat) e törvény hatálybalépéséig nem rendelkezik a 2019. költségvetési évre vonatkozó elfogadott…

Bővebben

Hivatali Tájékoztató 2020. évi III. szám

2020. július 10./ Körlevelek, szakmai tájékoztatók

Megjelent a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Hivatali Tájékoztatójának 2020. évi III. száma. Jelenlegi számunk tartalma: Jogszabályok változása az építésügyi, építésfelügyeleti és örökségvédelmi hatósági hatásköröket érintően A földhivatali osztályok feladatai a határszemle végrehajtásában és a parlagfű elleni védekezésben Változások a földügyi szabályozás tekintetében Az ellenőrzött bejelentés egyes eljárási kérdéseiről Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényben megszűnik a függő hatályú…

Bővebben

A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat és a társulás 2019. évi zárszámadásának elfogadása a veszélyhelyzetre tekintettel

2020. május 19./ Körlevelek, szakmai tájékoztatók

Dr. Pénzes Emese törvényességi felügyeleti szakügyintéző Jogi és Hatósági Főosztály / Törvényességi Felügyeleti Osztály Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 91. § (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő, és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül,…

Bővebben

Hivatali Tájékoztató 2020. évi II. szám

2020. május 12./ Körlevelek, szakmai tájékoztatók

Megjelent a Csongrád Megyei Kormányhivatal Hivatali Tájékoztatójának 2020. évi II. száma. Jelenlegi számunk tartalma: Az élelmiszerlánc területét érintő útmutatók a koronavírus járványhoz kapcsolódóan Állattartók adategyeztetése Földhivatali hatáskörök változása a földügyi és mezőgazdasági igazgatási feladatokkal kapcsolatban Tájékoztató az áldozatsegítő támogatásokról A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat és a társulás 2019. évi zárszámadásának elfogadása a veszélyhelyzetre tekintettel Módosítások az Önkormányzati törvényben Minisztériumi…

Bővebben