Dr. Kovács Anita
hatósági szakügyintéző
Jogi és Hatósági Főosztály / Hatósági, Építésügyi és Oktatási Osztály

Csongrád megye jegyzőinél végzett ellenőrzések, valamint az általuk hozott döntések ellen benyújtott fellebbezések elbírálása során gyakran találkozom a településen üzemelő közcsatornára rá nem kötött lakosok által a törvény alapján fizetendő talajterhelési díj megállapítását érintő kérdésekkel.

Bevezetőként összegyűjtöttem a talajterhelési díjjal kapcsolatos jegyző hatósági munka során alkalmazásra kerülő jogszabályokat, amelyek a következők:

• a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (Kvt.)
• a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet (Korm.r.)
• a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény (Tv.)
• e törvény felhatalmazása alapján megalkotott helyi rendelet
• az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.)
• az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.)
• az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (Avt.)

1. A talajterhelési díj fizetésére kötelezett: a kibocsátó

A díjfizetési kötelezettség megállapítása során az első lépés annak eldöntése, hogy az ingatlantulajdonost terheli –e talajterhelési díjfizetési kötelezettség. A dolgok rendes menete szerint a lakosok tisztában vannak azzal, hogy a településen van csatorna, és bizonyára azt is jól tudják, hogy arra milyen megfontolásból nem kötöttek rá.

Ha feltételezzük, hogy a lakosunk azzal is tisztában van, hogy a részére kiszámlázott vízmennyiségből kell kiindulnia, melyből levonhatja azt a mennyiséget, amit ellocsolt a kertben és amit tőle elszállítottak, és ezek után még be is vallja a talajterhelési díjat, sőt, befizeti, nagyon szerencsés helyzetben vagyunk: ezzel az ügy le van zárva. Az ilyen lakosok aránya azonban megyénkben csekély. Az érintett ingatlantulajdonosok többségének ugyanis általában – a bonyolultnak éppen nem nevezhető – bevallási nyomtatvány kitöltése is kihívást jelent.

A gyakorlat inkább azt mutatja, hogy a lakosok a bevallási nyomtatványt is csak akkor töltik ki, ha a jegyző azt részükre kiküldi és felhívja őket, hogy tegyenek eleget a talajterhelési díj bevallási és fizetési kötelezettségüknek.

Az első fontos kérdés a kibocsátó kilétének megállapítása során, hogy az ingatlana esetében van-e lehetőség a közcsatornára való rákötésre, az az utcában kiépült-e, valamint, hogy a házba a vezetékes víz bevezetése megtörtént-e.

Másodfokú eljárásom során egy ügyben a csak udvartéri kifolyóval rendelkező ingatlantulajdonos bevallást tett, mely alapján előírták vele szemben a fizetendő adót, utóbb azonban fellebbezésében arra hivatkozott, hogy nincs egyedi szennyvíztárolója. Az eljárás során a szolgáltató tájékoztatása alapján tisztázásra került, hogy az udvari vízvételi lehetőség miatt szennyvízszikkasztó nem alakítható ki az ingatlanon, ugyanakkor az épületen belüli vízvételi lehetőség hiánya miatt a csatornahálózatra való rákötés sem lehetséges. Mindezek alapján megállapítást nyert, hogy a Tv. alapján ezen személy nem tekinthető kibocsátónak, ezért nem terheli őt díjfizetési kötelezettség.

A kibocsátó fogalmának meghatározásakor a törvény a környezethasználó Ktv. szerinti meghatározására utal vissza: a környezethasználók (a környezetet igénybe vevő, terhelő, veszélyeztető, illetőleg szennyező tevékenységet folytatók) körén belül az a kibocsátó, aki engedélyhez kötött környezethasználata során környezetterhelő anyagot bocsát a környezetbe.

A törvény személyi hatályának meghatározásakor a következő fontos kérdés, hogy mi az engedélyhez kötött környezethasználat.

Talajterhelési díj fizetésére az a környezethasználó lehet csak köteles, aki engedélyhez kötött környezethasználatot végez, vagyis helyi vízgazdálkodási hatósági, illetve vízjogi engedélyezés hatálya alá tartozó szennyvízelhelyezést (ideértve az egyedi zárt szennyvíztározót is) alkalmaz.

Esetünkben a jegyzői vízgazdálkodási hatósági hatáskörbe tartozó szennyvízelhelyezési létesítményt használó természetes személyek képezik a kibocsátók körét, ugyanis a Korm. rendelet szerint a háztartási szennyvíz kezeléséhez tartozó vízilétesítmények megléte tartozik hozzá a kibocsátó fogalmához.

A lakosok általában nincsenek tisztában azzal, hogy az 500 m3/év mennyiséget meg nem haladó, kizárólag háztartási szennyvíz tisztítását és a tisztított szennyvíz elszikkasztását szolgáló vízilétesítmény a Korm.r. 24. § (1) bekezdése szerint jegyzői engedéllyel létesíthető.

Itt kell kitérnünk arra az esetre, ha valaki nem engedélyhez kötött környezethasználatot folytat: ezen esetek köre számos esetet felölelhet, kezdve attól, hogy nem létesített az ingatlantulajdonos szikkasztót, vagy létesített, de nem kért hozzá engedélyt a jegyzőtől.

A fenti Korm. r. értelmében a jegyző a vonatkozó jogszabályi rendelkezések érvényesülése érdekében a közműpótló létesítmény megvalósítását, átalakítását, megszüntetését hivatalból is jogosult elrendelni, ha a jogellenes vagy káros létesítés, üzemeltetés miatt az szükséges.

Álláspontom szerint tehát, ha műszakilag rendelkezésre áll a közcsatorna és a magánszemély ingatlantulajdonosnak van egyedi szennyvíztárolója, akkor ő kibocsátónak minősül attól függetlenül, hogy a szikkasztó létesítése jegyzői engedély birtokában történt, vagy sem.

2. A talajterhelési díj megfizetésének módja: önadózás

Munkám során gyakran találkozom azzal az esettel, hogy a jegyző a kibocsátó bevallása alapján határozatban rendelkezik a talajterhelési díj előírásáról, és gyakran mentesség biztosításáról is.

A Tv. rendelkezése egyértelműen úgy fogalmaz, hogy a talajterhelési díj önadózással működik: azt a kibocsátó állapítja meg, vallja be és fizeti meg a tárgyévet követő év március 31. napjáig. Mindez azt jelenti, hogy a jegyzőnek ezzel kapcsolatban álláspontom szerint annyi kötelezettsége van, hogy a holnapján és a hivatal helyiségeiben felhívást tegyen közzé a díjfizetési kötelezettség vonatkozásában, ismertetve a főbb tennivalókat (a díj megállapításának módját, annak mértékét, a megfizetés módját), valamint a bevallás nyomtatványt a lakosok rendelkezésére bocsássa.

A gondok ott kezdődnek, hogy a lakosok egy része bár tud róla, önként mégsem teszi meg a bevallását, hanem kivárja, hogy a hatóság majd úgyis szól.

Abban az esetben, ha a közszolgáltató adatszolgáltatása alapján a jegyző észleli, hogy a lakos bevallási kötelezettségének önként nem tett eleget, az Art. előírásainak megfelelően 50 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki vele szemben azt követően, hogy a bevallás benyújtására írásban felhívta.

Nagyon elterjedt gyakorlat, hogy a jegyzők bevallás hiányában az adatszolgáltatás alapján írják elő határozattal a talajterhelési díjat, amely gyakorlat helytelen: az Art. bevallás hiányában történő hatósági adómegállapításra vonatkozó szabályai nem alkalmazhatóak ebben az esetben, a víziközmű adatszolgáltatása ugyanis annak alapjául nem szolgálhat.

A talajterhelési díj bevallásának elmaradása esetén tehát felszólítást kell kiadni annak benyújtására, melynek eredménytelensége esetén mulasztási bírság szabható ki, és ha még mindig nem jutottunk eredményre, akkor ellenőrzési eljárást lehet megindítani. Az ellenőrzés során feltárt adóhiány után pedig adóbírságot és késedelmi pótlékot kell kiszabni a mulasztóval szemben, hacsak úgy nem ítéli meg a hatóság, hogy valamely kivételes méltánylást érdemlő körülmény folytán attól eltekint.

Itt érkeztünk el a méltányosság kérdéséhez: az adózó megteszi a bevallást, de sem a törvény alapján, sem a helyi rendelet alapján nem jár neki mentesség, díjkedvezmény, ő azt mégsem tudja befizetni, és a díj elengedését, mérséklését vagy részletfizetést kér.

Az Art.-ban szabályozott fizetési kedvezmények érvényesítésekor az ügyféltől nem elegendő csak az erre irányuló kérelmet átvenni, hanem a kérelemben foglaltakat igazoló vagy valószínűsítő iratait is be kell nyújtania ahhoz, hogy a hatóság a tényállást megfelelően tisztázni tudja.

A talajterhelési díj fizetése kapcsán a jegyzőnek tehát csak akkor kell határozatot hoznia, ha mulasztási bírságot szab ki, ha ellenőrzés eredményeként írja elő a talajterhelési díjat, vagy ha fizetési kedvezmény iránti kérelmet bírál el; sem a talajterhelési díj előírásáról, sem a mentesség biztosításáról nem kell határozatot hoznia.

Ne felejtsük el, hogy a talajterhelési díj egy olyan eszköznek is tekinthető, melyet a jegyző felhasználhat annak érdekében, hogy az elkészült szennyvízcsatornára a háztartások minél nagyobb hányada rácsatlakozzon. A jegyző kollégák figyelmét felhívom arra is, hogy a rendeletalkotás körében éljenek a törvény adta lehetőséggel, és dolgozzanak ki olyan mentességi, mérséklési eseteket, mely – az indokolatlan és túlzott mértékű adóterhelést elkerülendő – a lakosság teherviselő képességét, a lakások műszaki állapotát figyelembe veszi és ugyanakkor a környezetvédelmi szempontokat hangsúlyozottan érvényesíti.