dr. Megyeri Szilvia  
kormánytisztviselő  
Hatósági Főosztály · Törvényességi Felügyeleti Osztály  

A helyi önkormányzatok ellátják a törvényben meghatározott kötelező és az általuk önként vállalt feladat- és hatásköröket. Ezen sokrétű és szerteágazó önkormányzati igazgatás során ma már mindennapos kihívás összehangolni a közlekedésszervezési és a környezetvédelmi feladatok teljesítését, közben egyaránt megfelelni a gazdaságpolitikai és a klímapolitikai elvárásoknak, továbbá a különböző társadalmi csoportok érdekeinek, mindezt úgy, hogy a hatályos jogszabályok adta kereteken belül kell maradni.

Általános jelenség, hogy az egy lakosra jutó gépjárművek száma folyamatosan emelkedik, mely nem csupán forgalomnövekedéssel jár, hanem egyre inkább megnő az igény a parkolóhelyek számának növelésére is. Az szintén megfigyelhető, hogy a gépkocsik mérete is nagyobb lett, így ugyanakkora területű parkolóba ma már kevesebb autó fér el, mint egy-két évtizede.

Ezzel párhuzamosan a lakosság azt is elvárja, hogy a településük élhető legyen. A hőszigethatás ma már nem egy elvont tudományos fogalom, azt a mindennapokban – szó szerint – a bőrünkön érezzük. A parkok, fás-gyepes területek, árnyékot adó fasorok már nemcsak helyszínként funkcionálnak, ahol jót lehet sétálni vagy a szabadidőt eltölteni, a zöldfelületek felértékelődtek. Ha a hőség miatt egy település élhetetlenné válik, az nemcsak az ott lakók életminőségét fogja rontani, hosszú távon akár gazdasági hátránnyá is válhat. A zöldfelületeket éppen ezért nemcsak állami, hanem önkormányzati eszközökkel is védeni kell.

A gépjárművezetők többsége jogkövető magatartást tanúsít parkolás során is, és próbál úgy várakozni autójával, hogy az a közlekedést ne akadályozza vagy veszélyeztesse, és ne álljon meg tiltott helyen. Számos esetben előfordul ugyanakkor, hogy a gépjármű vezetője nincs tudatában annak, hogy tiltott helyen állt meg, és ennek többnyire a zöldterületek látják kárát. A köznyelvben a zöldterület fogalma összenőtt a zöld színnel, ezért a sáros, agyagos, betonnal ugyan nem borított, de nem is zöld színű területeket örömmel és rendszeresen veszik birtokba az autósok, gondolván, hogy az úgy talán a legkevésbé szabálytalan, senkit nem zavar. Azonban a közúti közlekedésben minden zöldfelületnek számít, ami nincs beépítve vagy burkolva.

A település zöldterülete a zöldfelület azon része, melyet a közösség szabadon, de rendeltetésszerűen használhat. A zöldterület rendeltetését a jogszabályok határozzák meg. Az önkormányzat rendeletet alkothat törvényi felhatalmazás alapján vagy eredeti jogalkotói hatáskörben törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére. Az önkormányzati rendelet nem lehet ellentétes más jogszabállyal [Alaptörvény 32. cikk (2)–(3) bekezdés]. A helyi önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben meghatározhatja a közösségi együttélés alapvető szabályait és a mulasztás jogkövetkezményeit [Mötv.[1] 8. §].

Nem csupán önkormányzati, hanem társadalmi érdek is a zöldterületek vagy épp bezöldíthető területek megóvása, melynek érdekében számos önkormányzat rendeletben mondta ki az ott való megállás, várakozás, parkolás – mint közösségi együttélést sértő magatartás – tilalmát, és állapította meg szankcionálhatóságát. Ennek egyik fő indoka, hogy ez tűnik a leghatékonyabb eszköznek, hiszen ebben az esetben a közigazgatási bírságot objektív felelősség alapján lehet megállapítani, és a prevenciós hatása is érzékelhető.

A probléma ott kezdődik, hogy az ilyen rendelkezés megalkotása és a rendelkezés alkalmazása nem jogszerű. Legalábbis következetesen így foglalt állást a Kúria Önkormányzati Tanácsa több határozatában is [Köf.5.002/2019/5., Köf.5.011/2020/5., Köf.
5.019/2023/9., Köf.5.016/2024/4]. Márpedig a Kúria határozata mindenkire nézve kötelező [Kp.[2] 146. § (5) bekezdés]. A Kúria kifejti, hogy A Szabs. tv.[3] 224. §-a a külön nem szabályozott tényállások gyűjtő- és kerettényállása, melyeket a KRESZ[4] szabálytalanságként definiál, ami a közlekedés rendjének és biztonságának megóvásaként került megalkotásra. Ez a Szabs. tv. legnagyobb és legbonyolultabb tényállása, mert a jogellenes magatartások száma száz felett van, illetve ezeket három jogi megoldás szerint kell minősíteni.

• Az elkövetési magatartások felét a hivatkozott 224. § és a Szabs. tv. büntetéskiszabási elvei alapján kell elbírálni.
• Mintegy ötven szabálysértést a fent hivatkozott § alapján, de kötelező mértékű helyszíni vagy pénzbírsággal kell szankcionálni az egyes közlekedési szabálysértések miatt alkalmazandó szabálysértési pénzbírság, illetve helyszíni bírság kötelező mértékéről, valamint a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénnyel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet szerint.
• Fél tucat szabályszegésre a Szabs. tv. nem alkalmazható, mert közigazgatási bírságot kell kiszabni a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről szóló 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet szerint.

A Kúria levezetésében hangsúlyozta, hogy az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdése szerint „A helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében törvény keretei között […] rendeletet alkot […].” A (2) bekezdése alapján „Feladatkörében eljárva a helyi önkormányzat törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján önkormányzati rendeletet alkot.” A (3) bekezdése értelmében „Az önkormányzati rendelet más jogszabállyal nem lehet ellentétes.” A Jat.[5] 3. §-a szerint az azonos vagy hasonló életviszonyokat azonos vagy hasonló módon, szabályozási szintenként lehetőleg ugyanabban a jogszabályban kell szabályozni. A szabályozás nem lehet indokolatlanul párhuzamos vagy többszintű. A Kúria döntése értelmében az önkormányzat törvénnyel azonos társadalmi viszonyt szabályozott helyi szinten. Indokolatlan párhuzamosság keletkezett az önkormányzati rendeletet illetően a Szabs. tv. 224. §-ával, és ezzel lényegében a közúti közlekedésre vonatkozó szabályozást, felhatalmazás nélkül, indokolatlanul többszintűvé tette. Az indokolatlanul párhuzamos, illetve többszintű jogalkotás az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése által védett jogbiztonság elvébe is ütközik [60/2009. (V. 28.) AB határozat], és sérti a Jat. 2. § (1) bekezdése szerinti szabályozási egyértelműség jogbiztonsági követelményét is [Köf.5.047/2016/2.].

Fentiekből következően hasonló önkormányzati rendelkezések konkrét (egyedi) normakontrollja esetén nem kétséges, hogy a Kúria ex tunc hatállyal fogja azokat megsemmisíteni. Absztrakt normakontroll esetén csak abban az esetben fog így dönteni, ha a döntés pillanatában a támadott rendelkezés még hatályban van [Köf.5.031/
2012/11.].

Amennyiben a zöldfelületen való parkolást nem lehet a jövőben közösségi együttélés szabályainak megszegéseként értékelni, csak és kizárólag szabálysértésnek, úgy további problémák fognak felmerülni. Szabálysértési hatóság a rendőrség, a közterület-felügyelő csak helyszíni bírságot szabhat ki, de amennyiben a helyszíni bírságot a gépjármű üzemeben tartója nem veszi tudomásul, vagy nem fizeti be, úgy feljelentéssel elindul a szabálysértés bizonyítási eljárása. Ahol már nem az objektív felelősség elve érvényesül, és előfordulhat, hogy a szabálysértési hatóság nem tud eljárás alá vonni senkit, ezáltal az eljárást megszünteti.

Egy érintett önkormányzat védiratában ugyan kifejtette, hogy a Kúria korábbi döntései és a rendőrség jogszabály-értelmezése – valamint az ennek megfelelően folytatott gyakorlata – folytán a zöldfelületen gépjárművel történő várakozás lényegében szankcionálhatatlanná vált, de hiába csatolta az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság Igazgatásrendészeti Főosztály 2020. szeptember 2. napján kelt 29000/23145-1/2020.ált. számon részére megküldött tájékoztatást, mivel abban maga az ORFK fogalmaz úgy, hogy „a Rendőrség sem a jogalkotásról szóló […] törvény, sem a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény alapján nem jogosult jogszabályok értelmezésére,” így a Kúria Önkormányzati Tanácsa ezt a tájékoztatást nem vette figyelembe.

Valószínűleg nem csupán a helyi önkormányzatok, hanem a szabálysértési hatóság számára sem olyan egyértelmű a jogértelmezés és ezáltal a jogalkalmazás, mint ahogy azt a Kúria határozataiban levezeti, ezért megoldást talán az jelenthetne, ha kifejezetten a zöldfelületek védelmére az önkormányzatok törvényi felhatalmazást kapnának, átvágva ezzel azt a gordiuszi csomót, mely miatt a városi zöldfelületeket jelenleg alig lehet megvédeni, és csak az autósok jószándékú belátására lehet apellálni. Addig maradnak a fizikai akadályok, oszlopok, buktatók. Amiket azonban csak a közterület tulajdonosa, kezelője vagy engedéllyel rendelkező helyezhet ki, a magánszemélyek ilyen akciói szintén jogellenesek.

Mindenképpen méltányolandó cél, ha egy önkormányzat a mindannyiunk érdekét szolgáló zöldfelületeket meg akarja őrizni és annak védelme érdekében intézkedéseket hoz. A környezetvédelem hosszú távon csak a felnövekvő generációk hozzáállásával, környezettudatosságával, minden egyes ember odafigyelésével valósulhat meg és tartható fenn, a jogi keretek biztosítása azonban a jogalkotók felelőssége.

[1]                 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól [Mötv.]

[2]                 2017. évi I. törvény a közigazgatási perrendtartásról [Kp.]

[3]                 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről [Szabs. tv.]

[4]                 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól [KRESZ]

[5]                 2010. évi CXXX. törvény a jogalkotásról [Jat.]